Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. március 13., péntek

Ne mosd le rólam soha!




Riadt gondolataim kővé merednek
fülembe zeng az elmúlás szava
s ha arra gondolok, hogy elveszíthetlek
könnyem forrása bennem sosem apad.

Szerelmünk hevében magasba szárnyalnék,
mint szállni vágy az égbolton a madár
de visszahúz egy borzasztó emlék
s mi volna velem, ha Te is itt hagynál?

Zárj karjaidba, simogasd a fejem,
ha a temetőkből fájó hang hat át
minden szavadban remény derengjen
s ne mosd le rólam soha a földi vágy sarát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése