Tudod, arra gondoltam, az életben vannak örök igazságok, amik a felszínen jól hangzók, de a mélyen talán nem is annyira igazságok, újra elgondolkodtam a hűségről, mint az egyik legszebb erényről, hogy mikor van szükség őrá, a hűségre, talán, mikor kiderül a tévedés, mert ha én téged szeretlek, akkor nincs szükségem hűségesnek lennem, mert ha akarnék, se tudnék tőled messzire elmenni, nem kell semmit se tennem, elég egyszerűen csak szeretni, nem azért vagyok Neked, mert ilyen a természetem, a maradásom szeretetből fakad, ehhez nem kell akarat, az ember sok minden mellett kitart, az erényes embernek kitartó a természete, kitart mindhalálig a tévedése mellett, kezdetben nincs is szükség a hűségre, a hűség harc a hűtlenség ellen, miért is lenne valaki hűtlen, míg hiszi az eszmét, bízik a saját kimondott szavában, az egyedül üdvözítőnek hitt vallásában, ehhez még nem kell hűség, hűségre akkor van szükség, amikor bizonytalan lesz a biztosnak hitt, amikor a feje tetejére áll minden, s ettől minden olyan bizonytalan lesz, később már biztos a tévedés, szíve szerint változtatna az ember, mikor kiderül, tévedés volt az őszintének gondolt szó, téves volt a hit, vallásának egyedül üdvözítő voltában, ilyenkor fordul a hűséghez, azt hiszi, önmagához hűséges, mikor kitart a tévedése mellett, nem is gondolja, a felismert tévedéshez való ragaszkodás már nem tévedés, hanem valódi hazugság, hazugság kitartani amellett, ami már nincs, a hűség akkor kap főszerepet, mikor elfogy a Hit, a Remény, és a Szeretet, amik nélkül hazugság a maradás, a rosszul választott úthoz ragaszkodás, az ember azt hiszi, ha törik, ha szakad, már azon kell végigmenni, legyen az göröngyös, szeretetlen, csak mert egyszer tévedésből arra tévedett, hogy hű maradjon önmagához, eggyé válik az úttal, azzal, amelyik nem is a része, csak kísérője, pedig, ha utat cserélne, levetné, mint a rossz kabátot, nem önmagához, csak a tévesen választott úthoz lenne hűtlen.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése