..tudod, Kedves hajnalonként a köd lilán gomolygó képe indít útnak ismét, miként a vajúdó nap érkeztének hírnökéül csapódik, s eszembe juttatja miként éledt a tejföl-füstön át egy új nap, ami már a lelkünkben megszületett szerelmet hordozta szíve alatt…éjjel félve engedem az álmot szemem sarkára szállni, félek, hogy elrabolja tőlem a képet, melyet zöld íriszed rajzol vágyaim vásznára, lassacskán bekúszni látom szobánk szegletébe a sötét éj orcáját, s félek, hamarosan felfalja opálfényű szembogarad, s csupán körvonalad engedi sejteni nekem…visszafelé számolom a melaszhosszú perceket s konokul pimaszkodom az agg éjféllel, remélve sértődötten hátára kapja a csillagokat, mint milliónyi ezüstgombbal díszített tarisznyát és tovaáll…de bölcs az mindentudó éjszaka, s fehér szakállát a városra borítja, melyet én egész életem folytán a holdfénynek láttam, és elnéző nagyapóként csupán ráncos mosolyát küldi felém, és csitító fénnyel nyugtat, akár egy gyermeket, majdan megvilágítja angyali arcéledet, s apró fuvallatot éleszt sóhajával, mely fészkünket bejárva édes illatod ölébe zár, s én lassan megnyugszom, hogy nem álom léted, hanem csupa valóság, az életem, amely minden ébredéskor forró szerelemmel vár…
Moha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése