Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. október 12., hétfő

Válóczy Szilvia: Közeg [18]



Rezeg a levegő,
Te vagy az első,
ki kagylóját emeli.
Izgatott hangod
önzőn kérleli
testem akkordjait.
Meztelen combjaim közt
lázas gondolat,
úgy vártam,
hogy hallasd a hangodat.
Mély tónusodba veszem,
elvetett eszem,
távol, s mégis oly közel.
Veled szeretkezem…
Forró leheleted szaporább,
vágyad ölel örök időnkön át.
Ölembe vonzom ritmusod,
ahogy csinálod,
úgy csak is Te tudod.
Hevesen játszanak
szemem előtt képeid,
lelkemben látszanak
lábammal kulcsolt tetteid.
Örömödbe bújok.
Forró leheleted szaporább,
vágyad ölel örök időnkön át.
Remegő ujjaid
mélyebbre hatolnak,
fantáziáddá válok,
izgatsz magadnak.
Finom vagy és éber,
vezetett kéjjel vész el
minden realitásod,
szenvedélybe vitt kívánságod
gyönyörbe sodor.
Forró leheleted szaporább,
vágyad ölel örök időnkön át.
Élvezetünk buján köt össze.
Hullámok közé vetve,
egy álmodott világ.
Rabként vonaglott képzetünk
szított testünkre hág.
Erős vagy és gyengéd,
hálával szőtt fonalam terét,
gombolyítva töröd át..
Rezeg a levegő,
én vagyok az első,
ki célhoz ér,
s Te engem követsz,
ahogy füledbe tér
orgazmusom lágy lehelete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése