Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. augusztus 3., kedd

Szomjazó szív






Patakparton szétszóródott gömbölyű kavicsok,
forgószéllel örvényt játszó forrongó nappalok,
száraz levelek hullása, vagy virágzó szép tavasz,
mind-mind olyan átélt pillanat, ami örök marad,

mert, semmi nem tépi el a vágypillangó szárnyait,
akkor sem, ha a felhők felett álmodja az álmait,
hisz a végtelen tér az, hol minden olyan nagyszerű,
ott a kínzó magány érzése nem sós, nem keserű.

Ott a lebegő öntudat áthatol a legszorosabb gáton,
és résnyi helyet lel magának egy parányi nyíláson,
hogy szabadon repülhessen tovább a messzeség felé,
ahol milliónyi szikra lobban, ha lámpást gyújt az éj.

Kristályos jéghegyek lejtőin vagy tűzlávák sűrűjében,
a szomjazó szív harcot vív minden életpercért,
mert ha egyszer megtalálta valahol a csodavizű forrást,
újra és újra abból táplálja a benne fogant érzést.

******************
Vers:Kun Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése