Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. augusztus 26., csütörtök

Wass Albert: Búcsú






Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek,

S amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.

Tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.

S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.

De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.

Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,

s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha...

Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,

s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemetgetem.

(1950. Január - Szászrégen és vidéke)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése