Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. november 4., csütörtök

Tudod arra gondoltam,



Tudod arra gondoltam,
azt mondják,
rossz irányba tart az emberi világ,
a Föld melegszik, a szív keményedik,
az ember rosszul csinál valamit,
talán a baj a hitével van,
hogy kicsiny hitű az ember,
jobban hisz egy távoli istenségben,
mint a bennlévőben,
a szeretetnél, a szeretet erejénél,
a saját szeretetének az erejénél
jobban bízik az erőszakban,
a simogatásnál a pofonban,
(sokszor azt is szeretetből adja)
mert bizalmatlan,
talán, mert a szeretet „csak” benne van,
és mert benne van,
saját szeretetének az erejét becsüli le,
nem hisz benne,
míg a csodát meg nem látja,
nem látja meg, míg el nem hiszi,
míg helyette a segítséget mástól kéri,
ha az erőszakot célravezetőbbnek gondolja,
pedig az erőszak öl,
még ha csak atyai pofon képében is,
a szeretet pedig teremt,
ha az eredmény nem is rögtön születik,
talán tudja is ezt az ember,
de mégsem tud hinni benne,
hogy egyedül a szeretete
képes a csodára,
mert nem bízik a sajátjában,
azt gondolja, nem árt a besegítés,
hol pofonnal, hol félrevezetéssel,
nem hisz a szeretet megtartó erejében,
pedig Ő, csak ha benne bíznak,
akkor képes a csodára,
talán azért van,
hogy kevés a csoda a világban,
mert egyre több a pofon,
és egyre kevesebb az olyan szeretet,
amiben feltétel nélkül megbízik az ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése