Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. április 28., szerda

Az arc






"Te vagy az arc a fejemben, aki forgószelet támaszt, amikor találkozik a tekintetünk. Pillantás, amely regényt ír bennem, mégsem mérhetem fel szóval az értelmét. A szemek, a tekintet, mely sokat mond. Az árnyékomba burkolózva találtál rám, mint horizonton a nap fénye. Te vagy az arc, melyet magamban hordok, az arc, amely figyel, az arc, amely felébreszt, amikor lehunyom a szemem, az arc, aki Te vagy, az arc, aki hall engem belülről, mélyen a bőröm alatt, túl a húson, s csonton. A részem vagy. Te nem is tudod, hányszor, de hányszor üvöltök bele az éjszakába, torkom szakadtából kiáltom neved az álom mezsgyéin, mert a valóság hallgatásra ítél, beforrasztja ajkaim! Nem szólhatok Rólad senkinek! Pedig legszívesebben ismerősnek, ismeretlennek kihúznám magam a büszkeségtől Rád nézve „ Ő az!!”


Damon and Elena | Hero (Enrique Iglesias)



1 megjegyzés:

  1. Elragadott ez a vers!
    Csodálatos lendülete van!Öröm volt olvasni!

    VálaszTörlés