Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. április 10., szombat

Tudod, arra gondoltam,




Tudod, arra gondoltam, néha olyan az ember, mintha benne a levegő is beteg lenne, mintha túltengne lelkében a füst, a szennyeződés, menekülni szeretne, vágyik a tiszta ózonra, de ahhoz nagyon gyors vonatra kellene szállnia, messzire elutaznia, olyan messzire, ahol megszabadulhat a fullasztó levegőtlenségtől, de az a táj nagyon távol van, nehéz odáig eljutnia, ahhoz önmagát is el kellene hagynia, hogy túl lépje a benne rekedt szmogot, nincs semmi, ami csak egy pillanatra is felüdítené, mindenhol csak füst, korom, és szürkeség, de ha szerencséje van, mielőtt belefullad, jön a szeretet nevű tisztító fuvallat, vele egy csapásra minden megváltozik, előbújnak rejtekhelyükről a fuldokló katicabogarak, ujjongó dalba kezdenek az addig láthatatlan lélekmadarak, kinyílik a lélek meggyötört tüdeje, és megkönnyebbülve kezdi inni a tiszta, a kristálytiszta felmentő levegőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése