A Hold ezüst szárnyakon úszott a dombok felett. Két tenyeremmel úgy hintem magunk köré a tüzet, ahogy te meríted hajnalokon kutunkból a friss vizet. Harmatban fürdesz, a szél széthordja tested jázminillatát miközben hozzád száll énekem, s lélegzetem cirógatja ajkad. Szeretlek s te szeretsz engem, szép nászfibulás arcvonásaid beleszövődnek a tájba és elvarázsolják szívem. Nem szólsz, csak mosolyogsz. Így jössz közel arcomhoz, hogy együtt nevezzük meg az örököt. Már nem kell szégyenkeznünk az előtt, aki láthatatlan mibennünk s aki beszél általunk.
Tökéletesen áttetszők vagyunk a hajnal első fénysugárban távolban a harangok felélednek ólomágyaikban az Úr Szelleme ott kotlik futómuskátlis portánk felett homlokunkon mirtuszból font tiara elszakíthatatlan égi aranyfonálon függ az életünk rábízzuk magunkat a Szerelem hatóerejére.
Leleszi Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése