Vonatod már eltűnt
a szürke láthatárról,
s én még üdvözült
mosollyal integetek.
Közel s távol az emberek
már rég elsiettek…
Torkomat bár szorítja
valami, ami fáj,
ám derűm fényesebb,
mert a veled töltött
percek ünneppé válva
mosollyá értek…
erőt, hitet adva
győzedelmeskednek
minden bánat felett.
Magdileona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése