Elhagytalak

Elhagytalak,
és ma már semmi nem mutatja,
hogy összetartozunk.
Hogy naponta hosszabb-
rövidebb időn át
együtt álmodunk.

Ma Te sem jössz váratlanul,
mint mindennapos vendég,
tudva - számodra bármikor
nyitva áll minden emlék.

Ha hívlak is - sötét az Ég,
nem világít arcod,
Te ott, én itt siratunk el
minden vélt kudarcot.

Elhagytalak,
és ma már semmi nem mutatja,
hogy holnap talán jobb lesz.

Írásra húzódnak ujjaim,
de gondolatom elszáll,
semmi vész a semmibe,
mint porba hulló forgács.

Fejemben tátongó szakadék,
tenyerem kiürült zsák,
vergődő vágyaim dühösen
rozsdás véremet isszák.

Elhagytalak,
de minden szabad pillanat
bűvkörödbe láncol.
Lehunyt szemhéjam alatt
újraéledő, szikrázó tűz
transzba esve táncol.

P. Tóth Irén