Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam,
hogy bizalmatlanok vagyunk,
bizalmatlanok vagyunk az életünkkel,
egymással is bizalmatlanok vagyunk,
pedig kezdetben látatlanba is hittünk,
hittünk az emberben, a világban,
a szerencsében is,
és a boldogságban is hittünk,
sokat kellett csalódni ahhoz,
hogy ennyire távolságtartók legyünk,
sok pofont kellett kapnunk
az élettől, és másoktól -
vagy az is lehet,
hogy mi magunk, magunkat pofozzuk,
a csalódás sohasem kívülről jön,
hanem belülről jön kifelé,
messziről rózsát lát az ember,
s hogy megszagolja, elindul felé,
de közelebbről kiderül,
mit rózsának remélt távolról, az csak egy karó,
olyankor elbizonytalanodik az ember,
mintha a karó akarta volna becsapni,
pedig nem a rózsa, nem a karó,
ő adott bizalmat érdemtelenül,
bizalmat, amit senki se kért tőle,
hogy nem rózsa,
arról a karó nem tehet,
sokszor csalódik az ember,
mást talál közelről,
mint látni vél messziről,
s ha sokszor téved, elveszti ingatag hitét,
bizalmatlan lesz, bizalmatlanságában
a legkülönlegesebb rózsa mellett is elmegy,
pedig már tudhatná, nem tévedhetetlen,
akár meg is szokhatná, oly sokszor téved,
olyankor legyinthetne,
emberi dolog tévedni,
sok a karó, kevés a rózsa,
de annál nagyobb boldogság,
mikor karót látni vél, s kiderül,
valódi rózsa az,
de aki idő előtt elveszti a reményt,
többé a rózsának se hiszi az illatát.