Fájó sóhajtól lelkem megremeg
Sejtelmes árnya köröttem’ lebeg
Sötét árnyékom némán ácsorog
Imbolygó gyertya fénye rácsorog
Mély áhítattal mindenem adom
Ábrándos álmom magára hagyom
Tépázott szárnyú lepkeként várok
Helyben vergődve többé nem szállok
Rám nehezedik tétován az est
Homályban ingó árnyékokat fest
Gyertyám mellett a csendre figyelek
Egyedül csak magamban hihetek
leka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése