Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. február 1., hétfő

Néküled



Szemem alá árkot mélyít
hiányod.
Patak. Csicsegve-zubogva.

Nem könnyű világba engedni téged!
Kávéd sem tudom, hány cukorral kéred.
Nyakkendőd bogját nem igazítom,
orromban nyakad illatával.
Reggel nem csomagolok uzsonnát
kockás papírba,
mint régi kirándulásokon.

Nincs terített asztalunk, ha este érkezel.
Kérdezhetném: Milyen napod volt Édes?
Szemedben gyertyafény mosolyog.
Csak arc vagy.
Hang. Mi néha énekel,
mesél nélkülem életet.
Betűk.
Gyönyörű krajcárvirág koszorúba fűzve.
Nem vagy.
Csak én.
Csordultig veled.

Uccika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése