Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2008. szeptember 30., kedd

Tudod arra gondoltam...



Tudod arra gondoltam,
jó lenne egymás kezét fogva
átsétálni az életen.
Ezen.
A mostanin.
Szépen, lassan, nem sietve.
Nézelődve.
Hogy legyen időnk.
Látni. Élvezni. Szeretni.
Az életet.
Néha megpihenni,
mint a madarak
csipegetni.
Tudni,
egyszer úgyis megérkezünk.
Valahova.
Nem kérdezve,
hova,
merre,
meddig,
minek?
Az út, az legyen szép.
Mindig a napos oldalt keresni.
Hogy ne rontsuk el.
Rohanással.
Hogy a dolgoknak legyen idejük
Megérkezni.
Hozzánk érkezni
A mi dolgainknak.
A mi gondolatainknak.
Hogy ne menjünk el
a nagy sietségben mellettük.
A fontos dolgaink mellett.
Időt kéne adni mindennek.
Mindennek, ami fontos.
Nem hamis célok után rohanni.
Nem úgy, mint a hosszútávfutók.
Magányosan.
Csak a célra gondolva.
Mindig újrakezdve,
A célt soha el nem érve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése