Tudod, mióta vagy, azóta végigkísér egy érzés, mintha mindig is mondanád, vagy talán sokszor mondtad is, hogy olyankor jövök, amikor jó, hogy vagyok, vagyis már régtől, mindig is útban vagyok feléd, de talán csak azért, mert soha nem engedtem meg magamnak, magamat lebeszélni rólad, nem engedtem meg magamnak, hogy valami rosszul értelmezett illendőség, vagy büszkeség avatkozzon az érzés útjába.
Utat engedtem a bennem fakadt forrásnak, és azóta szép tájakat jártunk be, mi ketten, kézen fogva, még jó, hogy emlékemben él, a kezed érintése, valóban, mintha a szél vinne magával, úgy hagyatkozom az érzésemre, soha nem állok útjába, néha tán, ha megbántódtam, de akkor idővel úgy érzem, a természetnek állítok akadályt, táncolok, veled táncolok, mindig reménykedem, hogy az érzés jókor jelentkezik, hogy nem érkezem rosszkor, ha néha a lábadra is taposok, ha néha fájdalmat is okozok, akkor is tudom, hogy hozzád kopogtatás nélkül is bemehetek.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése