Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. december 5., szombat

Áruld el, hogy miért!



Pedig tudom,
leírtad nem egyszer,
elmondtad ezerszer,
hallhatta a vak is,
bizonyítottad is!
Mégis ez a miért?
Mert mégsem hiszem.
Mily szép is e
vakító szerelem.

Ahogy elmész
már utánad vágyom,
egy ürességben
terül el az álmom.
Nem halad a fejem,
Áll a gondolatom,
mint száradó csónak
víz nélkül a parton.

És épp ez a szép.
Tébolyos nappalok,
varázslatos esték.
Én halkan kopogok,
megnyitod az ajtót,
fátylaid húzod szét.
Halkan lüktető
szíved kamrája.
Im már nincs többé
hét lakatra zárva…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése