Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. december 16., szerda

Láthatatlan kötelék




Porban csúszik az álmos délután,
de ajkaink között a csók
harmatos virágnak öltözött.
S amíg lombokon láng perzsel
és szikrája szél hátán üldözött,
addig ujjaink hegyéről a Nap
tenyerünkbe költözött.
S nyitott szemeinkben alig rezzenő kép
délibábos hullámoktól szédült öröm,
ott harsog a fák közt - szétterül
a füvön - s az álmos délután
elnyúlva - észrevétlen szálat kötött.

Marien

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése