Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. december 10., csütörtök

Fáj nagyon




Mint ahogy viharos szél fújja fák levelét
Úgy tépi fájdalom a lelkem legmélyét
Belemarkol, húzza vonja a bánat
Sír, könyörög, de nem enyhül magánya
Beléhatolt a kétely rossz tüskéje
Mely mélyen átszúrva megsebezte

Nem tudok harcolni e maró szél ellen
Mindenem odaadtam, szedje ízeire
Hadd hulljon darabokra minden bennem
Legalább nem fog fájni, ha majd porba hull
S mikor majd sok fájó emlék végre megfakul
Akkor lesz erőm újraéleszteni mindent magamban

Hiszem, hogy lesz még lelkemben újra tavasz
Kizöldül kivirul a sivár puszta alkonyat
Benövi a tövisem újra a boldogság szép virága
Mely a sebet is begyógyítja talán magába
Befonja átkarolja újra a szeretet
Várom, hogy újra éljek, hogy újra én legyek

Vincze Károlyné

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése