Jöjj vissza egy alkonyórán
a szigeti kertbe,
ha őriznek a védőszentek
szökj meg tőlük
néhány röpke percre.
Megszakadt egy mondat közöttünk,
nem hangzott el sohase a vége,
közbeszólt egy úr a mélyből:
a rút pokol fenekéről
s csonka vallomásom
belefúlt az éjbe.
Dicsfényt kínált-elfogadtam,
víg frigyünkre pezsgőt bontott,
flitterekkel díszítette
s végtelenné tágította
előttem a horizontot.
Fürgén mentem, mámorosan
tettem, amit mondott,
színpadának tört deszkáin
kedve szerint játszottam el
napkirályt és udvari bolondot.
Sodort az ár, repített
a pántlikázott gálya
s nefelejcskék szép szemedet
e közben a halál ujja
örökre lezárta.
Kihunyt a Nap a szigeten,
az én napom is leáldozni készül,
itt gubbasztok kifosztottan,
horpadt mellel
a beígért érdemrendek nélkül.
Gyere vissza alkonyatkor
az elhagyott kertbe,
befejezem azt a mondatot
(mást már úgyse mondhatok)
s ha meghallgattad, térj vissza a mennybe.
Komlósi Lajos
Ez a szerelem végtelen - Never finished love
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése