Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. december 18., péntek

Csorba Győző - Alázat




Szeretném elmondani végre egyszer,


mi vagy nekem. -

Megcsöndesedtem, nem verekszem

többé, várom türelmesen,

hogy gazdag terveit betöltse

életemmel a szerelem.



Fáj a hiány szivemben, restelem,

hogy ember így vagyok,

hogy lelkemen és testemen

a csonkaság sajog -

de rendelés ez, jogerős itélet,

nem lázadok.



Nem lázadok, csak mentem magamat,

ahogy lehet,

csak illő társamat

fürkészem a hiú magány helyett,

aki ölében és kezében

ajándékot számomra rejteget.



Szeretném elmondani végre, végre,

mi vagy nekem -

hát így terelt hálóm elébe

a gondos szerelem,

hogy fönnakadva gyönge szálain,

maradj velem.



Tőled már a viharok elszaladtak;

szelid verő

fényezte békés vonalát utadnak,

a nyugalom, e fő erő

lengett lényed körül,

mint sérthetetlen levegő -



Szél támad, és elvinni készül,

emelgeti a szoknyád,

beteg vagyok a rettegéstül,

zokogva borulok rád:

úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr

szökni-akaró foglyát.



Ijesztenélek a világgal:

mi lesz, ha nem véd

az én hűségem? kis virágos ággal,

mi lesz veled? - károdra tennéd.

Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:

romjaimon tekints szét!



Szél támad, és elvinni készül –

nyomaidon bedől

az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül

többé se ég, se föld,

mindenfelől a hiány szakad rám,

– te óvsz mindenfelől.



Szeretném elmondani végre egyszer,

mi vagy nekem,

most, amikor már húzódol, menekszel,

s nehéz fejem

horgadva várja: koszorúzza meg már

a szerelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése