A sötétben fekszem, s meredek elôre, testem elhagyom, mert elég már belôle. Hagyom, hogy pihenjen, de Én útra kélek s egy hozzám hasonló lelket keresgélek. Siklik karmám a csillagos égen, úszik szabadon az esti sötétben. Nem tudom merre jár, elhagyott engem, lassú, édes álomba szenderül a testem. Látok egy ablakot, mely résnyire nyitva, nem lehet a szobának elôttem már titka. A szellô a függönyt lágyan lengeti, s a vékony anyag lelkem könnyen átengedi. Az ágy mellé lépek, melyben Te fekszel csöndes álomban, lehunyt szemekkel; de eléri lelkem a felkelô nap fénye vissza kell térnie mostmár a helyére. Még egy hosszú pillantást vet szemem Rád s újjammal megérintem gyengéden a szád. Ajkad kontúrját lassan körbejárom s mézédes csókom elkenem a szádon. Nyugodj meg, Én vagyok! Ki lehetne más? S tested átjárja egy édes borzongás. Csókunkra megnyillnak a földi- s égi mennyek, de a napsugár int: vissza kell már mejnek. Reggel útra kélünk, újult reménnyel... s már soha nem tudjuk meg, hogy együtt voltunk éjjel. Nem fogod tudni, hogy hozzád jár a lelkem s idôvel talán majd Én is elfelejtem...
Americanta - Night Bird
Javítás: "úszik szabadon az esti sötétségben"..
VálaszTörlés"lassú, édes álomba szenderült"..