alszik a város. Moraja
láthatatlan jeleket karcol az éjbe.
Hiányod vágtat a széllel.
Lekuporodok egész' a szívem mélyére.
Fázom. Fázom, ha nem vagy itt,
és összeroppant a végtelen.
Valahol, a távolban, lehunyt
szemed mögül felragyognak a csillagok.
véred hullámverését érzem...
...de lehet, hogy csak a csend ragyog...
Markovics Anita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése