Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. január 23., szombat

A dacos hátam...




Bár tudnád mit rejt konok, dacos hátam
Mikor magamba zártan
Túlélem halálom minden nap
S minden éjjelen
Mert át akarok látni
a földöntúli fényeken
Félek pedig fellépni az életporondra
Lépcsőin remegve visz lábam
S gondolatba megmérem
magam szorongva
Csak ijedten pislogok körbe
Minden lépcsőfokon vérem vesztem már
Csepp-csepp, de megyek rendületlen
Mert odalenn a biztonságban
nem érzem, nem tudom
mi oly taszító a csődületben
s hát odavetem magam.
Nincs páncél, nincs vért
S a tömeg cirkuszt akar, no meg vért
Oroszlánok, hiénák, s keselyűk
Szaggatnak, tépnek
Rajtam osztoznak
S belehalok. De túl is élem
S már látok át, túl a fényen
s megsúgom neked.
Szemembe nézz, s meglátod te is!
Látod, vérzek még, és fáj is
De láttam ott rajtuk túl
S elmondom neked,
Hogy tudd végre te is
Mi van fájdalmak felett
Arcod láttam,
s a fényben szemed
s a kínban hangodon
suttogtam neved
mert te vagy a fájdalmakon túl
vársz, és csak vársz
s nézed dacos hátam
hogy a könnyeim mellett a fényt
végre szemeidben megtaláltam.

Komáromi János


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése