Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. január 26., kedd

Tudod, én azt hiszem, hogy nem rossz az ember,




Tudod, én azt hiszem, hogy nem rossz az ember,
csak valamikor becsapták a rémhírterjesztők,
azt a hazugságot sugallva, hogy az élet olyan,
mint egy-egyszer használatos papírtányér,
amiért nem kár, nem kell vigyázni rá,
aminek jövőbeli sorsa úgyis a szemétkosár,
hogy a benne lévőt nagykanállal kell falni,
nehogy véletlen a tányér múljon el előbb,
azért hiszi az ember,
hogy az élet egyszeri nyaralás,
azért él úgy, mint aki többé vissza se jön,
másként lenne, másképp tenne, másként élne,
ha tudná, ő itt a folyton visszatérő vendég,
vagy is inkább, ha tudná, ő a tulajdonos,
ha örökös tulajdonának érezné az életet,
hogy örökös is az örökhagyó,
ha tudná,
magának épít, s ha rombol, magának rombol,
ha bízna az évente visszatérő nyaralásban,
jobban vigyázna, az életet sem habzsolná,
mindenre lenne ideje, lenne ideje nézni, és látni
a világ kínálta ezernyi csodát boldogan belélegezni,
félelem nélkül, csendesen ülve a napnyugtát várni,
a mostani nyaralás végét,
ha tudná,
ki most búcsúzik, nem örökre távozik,
csak kis időre,
a Nap egyszer felkel, egyszer lenyugszik,
hosszabb (rövidebb?) éjszakára
adja át a helyet másnak,
más tulajdonostársnak,
hogy újult erővel, kipihenten folytathassa,
ott ahol abbahagyta,
boldog is lehetne,
ha biztosan tudná, az élet soha nem befejezett,
hanem egy folyton épülő gyönyörű szimfónia.

.kaktusz



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése