Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. január 10., vasárnap

Tudod, arra gondoltam,




Tudod, arra gondoltam,
az embernek utolsó óráján két dolgot fájhat,
(több is, de most ez a kettő jutott az eszembe)
az egyik, amit élete során nem ért el,
hogy nem érte el az önmaga által,
és a mások által számára kitűzött célt,
hogy a szerep, amit játszott nem volt tökéletes,
hogy nem mutathatta meg a világnak,
még milyen sokra képes,
a másik, hogy miért is akart annyira megfelelni,
hogy elvesztegette miatta azt,
ami könnyedén meglehetett volna,
miért is akart annyira tetszeni,
miért más véleménye volt a fontos,
miért nem a magáéval törődött,
miért más szemében akarta látni a megelégedést,
miért akarta, hogy vállon veregessék,
bravó, ez aztán a teljesítmény,
miért fogadott szót minden elvárásnak,
miért nem arra ment, amerre a szíve vezette,
miért az eszére hallgatott,
miért a produkció volt a fontosabb,
miért nem táncolt az utcán,
amikor táncolni lett volna kedve,
miért nem térdepelt le akárhol,
ha hálával volt tele a szíve,
miért nem ölelt, mikor ölelni vágyott,
miért mást ölelt, mint akire vágyott,
miért azt nézte, kinek a magassága illik hozzá,
hogy mit szól majd a világ,
miért mosolygott,
mikor sírni lett volna kedve,
miért lépett fel arra a színpadra,
ahol csak taps a fizetség,
s ha legördül a függöny, nem marad más,
mint a sötét magány,
ha már egyszer fellépett, miért maradt ott,
miért is okozott fájdalmat
minden mások előtt látható szeplő,
miért gondolta,
hogy öreg szívnek illetlen a szerelem,
s miért fordított hátat neki,
mint egy tévedésnek,
miért vesztegette az idejét
a siker hajszolására,
miért nem élte játszva az életet,
miért csak játszotta azt, hogy él.

.kaktusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése