Meredek sziklán áll a Lány,
tekintete messze távolba mélyed,
haját szél borzolja,
nincs mellette más, csak
egy magányos fa, melynek ágai
engedelmeskednek a szélnek.
Ruhája lebben, lábán nincs cipő,
rendíthetetlenül vár valakire,
szíve nehéz lehet, mint a kő.
Tengerbe merül az égbolt,
rózsaszín felhők úsznak, vitorlái
a partra tartó, csendes hullámoknak.
Merre járhat a gondolat, meddig
várhat a Lány, van-e remény,
élete valós, vagy csak regény?
S, ahogy a képet nézed,
magadban is számon kéred:
tudnál várni ilyen türelemmel,
ilyen, kitartóan hű szerelemmel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése