Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. december 2., szerda

Szeretkezz velem




Nyakad köré fonom karomat,
Arcodhoz érintem arcomat,
Várj, szomjas ajkaim
Csókká teszik harcodat,
Engedd!

Lábaim közé szorítom csípődet,
Hagyd most a cipődet,
Szépen lassan a ruha
Úgy is lekerül előtted,
Rólam.

Lassú ritmusban ringatod testem,
Felhevült erőd felettem
Gyengéden vaddá nő,
Kezedben démon lettem
Neked.

Ölelsz, harapsz, akarsz magadnak,
Ujjaid lágyan haladnak
Szemérmem felé,
Igen… annyira kívánlak!
Szeress!

Féktelenül húzol még közelebb,
Lüktető ágyékod erősebb,
Mámorral fogadlak,
Tested feszül, keményebb…
És mohó. >
Húzódott izmaink alatt a vér
Lángot kovácsolva ér
Lejjebb és még lejjebb
Szertelen ritmusunk ledér
Vágyaiba.

S mikor bennem haladsz mélyen,
Szemeid hunyod egészen,
Jelenünk a csendbe zuhan,
Életed forrását érzem
Magamban.

Fáradt izzadság közt szorítasz,
Mellkasodra hajolva pimasz
Mosolyomban az érzés,
Szerelmet szítasz.
Szeretlek!

Válóczy Szilvia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése