Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. március 25., csütörtök

Emlék




Távolodó lépteid nyomát
Gyöngykavics ropogja,
Bűvös illatod a szél
Még vissza-vissza hozza

Tovatűnő alakod
Bénultan bámulom
Vissza nem fogsz nézni,
Biztosan tudom

Szeretném hinni,
Egy a gondolatunk,
Ennyi csodát feledni
Mégsem akarhatunk.

Bámész teliholdat,
Rezgő nyárfa ágát
Tücsökdallamoknak
Bársony éjszakáját

Már első pillantásod
Szívembe égetett
Visszautat immár
Tiltotta a szemed

Ajtód becsapódni is
Alig engedtük, csak
Vakon, vadul, némán
Egymásnak estünk.

Kit érdekelt akkor,
Melyikünk ruhája
Haldoklik éppen
Cafatokra válva!

Csak legyen végre meg,
Mit rendelt a végzet
Veríték, fájdalom,
Fűszeres igézet,

Édeni sikolyod,
Mely tovább éltet
Elhaló szorítás,
Önfeledt vétek.

Már akkor írva volt,
Sorsunk könyvében:
Ma elhagysz, s
Nekem nem marad :

Csak illatod a szélben és
Ropogó gyöngykavics,
Mely tompán
Nyeli lépted...

Gál János

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése