Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2010. március 30., kedd

Emlékszel?




Emlékszel? Azt mondtad, az idő minden sebet begyógyít, én nem hittem Neked, pedig gyógyít, tényleg begyógyítja a régi sebeket, csak azt nem mondtad, hogy az idő magában új sebeket hordoz, sebek jönnek, sebek gyógyulnak, miközben a szeretet építkezik, mint a fa, olyan a szeretet, önmagát, önmagából építi fel, száraz levelei elhullnak, s belőlük idővel, csodás termőföldje lesz szülőjének, a fának, a szerelem is önmagát építi, az idő múlásával nem csökken, az idő múlásával megerősödik, sebezhetetlenné válik, ha vele röppen az ember pillanatból a pillanatba, miközben vastag falat épít magának, magából, minden szeretetben töltött pillanat egy újabb tégla a szeretet falán, ami nem bezár, ami átölel, tűz, ami önmagát táplálja, tűz, ami melegít, tűz, ami nem hűl ki, tűz, ami nem rombol, tűz, ami hegyeket mozdít.

.kaktusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése