Úgy, ahogy szél fújja kezedre,
s ujjaidra porgyűrűt kanyarít,
ölelve engem hallgasd a komorság
köszörű dalának falra csapódó
fénytelen szikráit -
a szélben;
állj itt és hallgass,
takard kezeddel szemem -
vad viharok elől ments,
s ne törődj a villámokkal, itt már
nekünk sincs kegyelem.
Csak védj,
mert most én is lehetek gyenge,
mert most én is lehetek por létemre
menekülni nem bíró szoborlepke -
védj meg a világtól,
vagy inkább feledtesd velem:
s engedd válladra hajtanom
fáradt-fáradt fejem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése