Ülök a csend határán

Ülök a csend határán,

csak bámulok kábán,

ölemen koppannak színes gyöngyei.

A nyár utolsó keringőjét lejti,

karján a múló idővel,

szédíti kedvesen,

közben vállára teríti

színes kendőjét az ősznek,

csak forognak, kergetőznek,

a szél hangjára.

Bódult táncuk magával ragad,

Már szédülök szerelmesen,

Melléd heveredem puha takaródra,

Ölelkezésünk elrejti szemérmesen

a ránk hulló levelek rőt paplana...

Matos Maja