Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2008. október 6., hétfő

Tudod...



Tudod azt szeretném,
ha természetes lenne,
számodra lenne természetes,
hogy vagyok,
hogy soha ne félj,
hogy egyszer mást akarok,
tudd,
reggel mikor a szemedet
kinyitod,
én már várok rád,
még akkor is,
ha nem találom
a hozzád vezető szavakat,
akkor is Téged kereslek,
nem lehetek olyan messze,
a világ másik sarkára mehetek,
akkor is, ott is veled leszek,
akkor is rád gondolok,
amíg itt lakom ezen a Földön,
és azon túl is,
mindig,
mert ez az én feladatom,
mekkora boldogság,
van örömteli feladatom,
azt akarom, hogy érezd,
valaki mindig,
minden körülmény között
rád gondol,
és soha nem lesz másképp,
amíg a fák az esőt szomjazzák,
míg felkel reggel a nap,
és este nyugovóra tér,
amíg felváltja a Napot
a Hold,
és a ragyogó csillagok,
amíg mozdulni tudok,
és amikor már nem,
míg halandó vagyok,
és ha már nem,
akkor is,
mindig kereslek,
és mindig gondolok rád.

.kaktusz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése