Tudod, arra gondoltam, talán, valamikor nagyon régen, a kőkorszaknál is sokkal régebben, volt egy másik korszak, aminek nyomát sehol sem találjuk, nem hagyott nyomot maga után, egy korszak, amit ha ma ismernénk, szeretetkorszakként emlegetnénk, régen lehetett, nagyon régen, még nem volt fontos szerepe az anyagnak, a főszerepet a lélek játszotta a világ óriási színpadán, mikor nem volt még összedobálva semmi, még minden a helyén volt, nem kellett küzdeni a mindennapiért, nem volt fogyóban az energia, akkor még az embernek mindenre volt ideje, olyan kevés volt az a minden, hogy bőven maradt a szeretetre, talán más dolga se volt, mint lenni, és szeretni, és mert ideje volt, energiája is volt, az ember óriási energia kapott, s csak rajta múlik, mire változtatja, munkagéppé, vagy esetleg szeretetté, ha a gyökérnek a táplálékért mélyre kell hatolnia, kevesebb energiája marad a fának a virágzásra, ha az embernek túl sok energiát kell fordítania megélhetésre, rendteremtésre, akkor kevesebb ideje, energiája marad a szeretetre, a szeretet energiája nem vész el, csak munkává, csak megfelelni akarássá változik, olyan dolgokká, amik a léleknek nagyon súlyosak, amiket végül itt kell hagynia, nem fér el Kháron ingatag ladikján, ezért aztán üres kézzel, (lélekkel) érkezik át a túlsó partra, ahol a kérdésre, hol hagyta a rá bízott rengeteg energiát ,csak annyit válaszolhat, hogy aprópénzre váltotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése