Magamra húzom az est takaróját

A mély csendben keresem ékes szavad
körvonalamba zárom az éj érintését
a végtelen peremén ülök egymagamban
hallgatom az alkony heves szívverését.
Az éterbe olvad gyermeteg lelkem
a szél sírtatja gyönyörű álmaimat
a porladó idő új reményt nevel
finoman csukódó szemhéjam alatt.
Magamra húzom az est takaróját
lelkem meztelen vonala fölött
a kakukkos óra zajos mutatója
visszhangzik szobám falai között.
És hiszem, hogy álmom lüktetése mögül
előbújik majd bársony tekinteted
érezve melegét finoman mélybe hull
az eddigi kínom, mint füsttel szálló pernye.