Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2008. október 14., kedd

Magamra húzom az est takaróját



A mély csendben keresem ékes szavad
körvonalamba zárom az éj érintését
a végtelen peremén ülök egymagamban
hallgatom az alkony heves szívverését.
Az éterbe olvad gyermeteg lelkem
a szél sírtatja gyönyörű álmaimat
a porladó idő új reményt nevel
finoman csukódó szemhéjam alatt.
Magamra húzom az est takaróját
lelkem meztelen vonala fölött
a kakukkos óra zajos mutatója
visszhangzik szobám falai között.
És hiszem, hogy álmom lüktetése mögül
előbújik majd bársony tekinteted
érezve melegét finoman mélybe hull
az eddigi kínom, mint füsttel szálló pernye.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése