ott lenni, harmóniában Veled, önmagammal, és a világgal.

Tudod, arra gondoltam, jó lenne Veled a Csöndben, a lét tökéletes csöndjében, amelyik oly távoli, talán nem is lehet utolérni, nem arra a síri, halottira gondolok, mikor nem hallható motorzaj, a légy zümmögése se hallható, mert olyankor ébrednek fel a gonosz szellemek, akik a kinti zaj múltával kezdik gonosz játékukat, soha nem hallgatnak, mindegy, mit, valamit mindig mondanak, hogy megtörjék a csöndet, talán félnek, mert kiderülhet, nincs is rájuk akkora szükség, ha nincs zaj, kavicsot dobálnak a mozdulatlan vízbe, ne tudjon nyugodni a lélek, nem is fontos, miről beszélnek, elég, ha folyton csak nyüzsögnek, soha nem pihenhet tőlük a fáradt test, még kevésbé a harmóniára vágyó lélek, a gondolatnélküliséget, a gondolat nélküli csöndet szeretném, a világosság csöndjét, meg kéne tanulni valakitől, hogy kell elérni a lélek csendjét, a lélek üdítő csendjét, a gondolat is gondolatot ébreszt, túl nagy tőlük a zaj, jó lenni elvarrni a szálát mindnek, de hiába, az elvarrtak helyett ujjak születnek, az egyik gondolat jön, a másik elmegy, gondolat szüli a gondolatot ,valamelyik mindig itt lábatlankodik, talán a természettől kellene ellesni, hogyan csinálja, kiülni a tópartra, és megtanulni, hogyan kell gondolatlanul gondtalannak lenni, semmit se megfogalmazni, semmit sem tervezni, semmire sem emlékezni, csak éppen ott lenni, harmóniában Veled, önmagammal, és a világgal.

.kaktusz