Valójában mi is az ünnep? Ha az ember azt teszi, amit tenni akar, s ebben senki nem gátolja meg, akkor számára a tett már ünnep lehet. Az a tett ünnepe, s az ünnep elveszti időkívüliséget, céllá válva a szabad tett lesz, nem külsőséges majális. Egy másfajta ünnep a megvallott vagy titkolt álmok beteljesülése lenne, s ekkor az álmok megvalósulása az ünnepi pillanat elérése, reflexió, a teljességérzet. A valódi nagy ünnep az emberi szellem megtisztulása lenne. Megtisztulás a szolgaság alól. Ahol szolgaság dúl, ahol az ember rabként él, ott az ünnep értéke meghatványozódik, de az ünnep csupán szimbólikus, tulajdonképpen csak vágy, nem megélés. Sokat kell ünnepelni azért, hogy az ember, megértve az ünnep lényegét, igazi ünnepre találjon. Sokat kell ünnepelni a szolgaságban azért, hogy magát a tiszta ünnepet megérthesse. Sokat kell gondolkodnia, tennie, vállalnia azért, hogy az ünnep az övé, s személye ne csupán az ünnep kelléke legyen. Sokat kell vállalnia azért, hogy önmaga lehessen, az az önmaga, aki megtudja osztani ezt másokkal. Hogy nem csupán önmagáért, másért is él, másokért, egymásért.
Az igazi ünnep nem díszszemle. Az igazi ünnep szinte elérhetetlen. Nevezzük úgy: hit. De nem vakhit, a nem létezőbe vetett, gyökértelen csalóka remény. A hit mindig meginog, ha külső. A jövőbe vetett hit az ember legmélyebb lényéből fakad. A hit az átérzett és megértett örökség. De ugyanakkor a jövő, nevezzük úgy, önmegvalósítás. Nem a társadalmi lény megvalósítása a legfontosabb, mert abban sok a szerep, és szinte csak szerep. Hanem annak a lénynek a folytonos megvalósítása, aki gyermekként még szájában érzi a csak ünnepkor hozzájutott cukorka mennyei ízét, orrában a kalácsok illatát, emlékszik a megkapott játékkal való bensősőges, képzeletformáló együttlétre.
Az igazi ünnep nem lehet dalok, versek, képek díszszemléje. Az csak hangulati elem. Nem lehet viurtuális portálok burjánzó, egymás létéről nem tudó sejtjei. A virtuális térben a lélek dinamikája hihetetlenül felgyorsul, és a lélek saját hasonmását, rokon lényét keresi. Hasonmása nincs, illetve van: az Egyre törés, mondjuk a szférikus beolvadás, az eggyé válás Szelleme.
Az emberi szellem nem más, mint a rokon lelkek egymásra találása lenne. A rokonság képlete egyszerű: a vérségi kapcsolat az érdek nélküli szeretet jelenléte. A rokon lelkek vérsége szférikus, isteni eredetű kapcsolat. Az utolsó fal előtt állunk: a virtuális térben a lélek, mögötte a kisajátításra, a birtoklásra törő test áll. Kisajátítani, birtoklani… e két tulajdonságunk a lelket birtokfüggővé teszi, kapitalizálja.
De nem tudja létrehozni a Szellemet, amelyet a Megváltó akar kétezer éve belénk lehelni. A rokon lelkek szellemét. Mondhatjuk úgy, a szeretet szellemét. Nem a vérségi szeretet zajlik. Az anyagi előnyszerzés dúl. Az emberi önzés legkíméletlenebb formája.
A rokon lelkek ünnepe el fog jönni: a lélek társtalan, egyedi jelenség, s a társtalanság távollét, fáj. A lélek vergődik e miatt, különösen a virtuális térben, mivel ott bizonyos értelemben és bizonyos fokig legyőzte a test és a táv bilincseit, társaságot talál a számára. Milliók közül még rokon lélekre, lelkekre is talál. De a probléma ott van, hogy a rokon lélek testhez tartozik, rajtunk és - talán - rajta kívüli testhez tartozik, s szerződések tiltanak…
De most erről a mostani ünnepről van szó. Az ünnep szelleméről. Arról, hogy ami egymástól elválaszt bennünket, az erősebb-e, mint ami összetart. Ha erősebbnek bizonyul az, ami egymástól elválaszt bennünket, akkor az ünnep a legnagyobb hamisság, amivel áltatjuk magunkat. Csak a hamisság rítusai…
art-tur
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése