Van az úgy, hogy ember hol hisz, hol pedig nem hisz álmai beteljesülésében. Én többnyire nem hiszek, mégis a nap huszonnégy óráját álmodozással töltöm. Az évek során gyakran megfogadtam, hogy megtanulok örülni az apró dolgoknak is, olyankor úgy szívtam magamba a jövő ígéretét, mint fűszeres illatú levegőt …azt hittem így sikerül majd felül kerekednem a szomorúságomon, de igazából soha sem éreztem, hogy sikerült volna. Szinte folyamatosan éreztem az élet semmitmondó ízét, hitvány módon mindig többre vágytam, mindig mást akartam, mint az, ami adatott. Visszatekintve, rájövök arra, hogy amit régen semmiségnek véltem, az volt a legerősebb szál melyből a sorsom szövődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése