Belegondolunk, hogy hol voltunk egy éve, kik voltunk akkor, és látjuk, ahogy zakatol az életünk megállás nélkül.Elfelejtjük nézni, mit érdemes. Elszalasztunk pillanatokat, miket az örökkévalóság sem adhat vissza már…Futunk a Ferrarink után, könnyekkel áldozunk a boldogtalanságnak.
Kitörlünk pillanatokat és érzéseket, hogy ne fájjon, vagy magunkat adjuk fel. Had büntessen és zárjon minket kalitkába a monoton élet, hogy ne mások legyünk, csak egy-egy ember a sokból.
Hova tűnt az álmunk, amit már nem ismerünk fel akkor sem, ha szembejön velünk az utcán?
Hol az életünk, amit elképzeltünk?
Mért várunk, hogy valaki megmentsen minket?
Mért nem élünk?
Tóth Zsuzsanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése