Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. április 19., vasárnap

Kéta fa




Szél cirógatja közös magányunk
te felém hajolsz, én suttogok
barnult avarban puha a lábnyom,
de közelebb menni nem tudok.

Leveleink mind útra készen
a távolból már az ősz zenél,
és sóhajunk kíséri messze őket
ha fújni kezd a kósza szél.

Majd egymásba fonjuk ágainkat
ha csend zörgeti csupasz magányunk
s ha őszvégi alkony bontja fátylát
egymásra újra rátalálunk.

Kormányos Sándor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése