Tudod, arra gondoltam,

Tudod, arra gondoltam,
hogy az ember valamiért nem szeret hálásnak lenni,
aki valamit tesz a másikért,
az is gyorsan hozzá teszi, nem a háláért teszem,
pedig olyan jó hálásnak lenni,
és olyan jó hálásnak lenni a háláért,
hálásnak a napsütésért,
az esőért, egy jó szóért, egy kedves mosolyért,
sokan úgy gondolják, a Nap nem értünk süt,
a Nap tőlünk teljesen független,
nem szándékosan teszi a jót velünk,
az eső se azért esik, hogy kizöldüljön a rét,
pedig milyen boldog a rét,
a virág is milyen hamar meghálálja a szeretetet,
szépsége az ő hálás mosolya,
én magamnak is hálás vagyok,
vagyis a bennem lévő Istennek,
ha nagyon el vagyok keseredve,
amikor minden olyan kilátástalan,
mikor úgy látszik, innen többé már kiút nincsen,
ebből már jó soha nem lesz,
sorsom ezentúl az örök tél, az örök sötét,
és én mégis bizalommal kérem azt a valakit,
segítsen rajtam, tegyen már velem valamit,
valami mélyből magasba emelő csodát,
és másnap derűre ébredek,
ugyan közben nem történt semmi említésre méltó,
csak annyi, mintha időutazást tett volna lelkem,
mintha a sötét télből elutazott volna
a Föld napos oldalára,
ahonnan mindent másképpen lehet látni,
ahol rövidebbek az árnyékok,
és hosszabbak a napos órák,
a színek sokkal színesebbek,
a zene is sokkal vidámabb,
olyankor az én szívem tele van hálával,
boldog vagyok, mint az a játékos,
aki sorozatban a nyerőre tesz.

.kaktusz