Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2009. április 24., péntek

A pillanat csodája


The Church of the Light_A Fény Temploma

The Church of the Light_A Fény Temploma from Ferenc Vicze on Vimeo.
Music: Pink Floyd

Az alkony sápadt fényei kísértek haza nélküled. A szürke hétköznapok gondjaiba merülve, nem láttam, nem hallottam, mi ölel át. Gallérom feltűrve, zsebbe dugott kézzel, még a szél sem zenélt nekem. Nem volt értelme a tettnek, nem volt súlya a szónak. Nem volt ereje a változásnak. Kora vénség költözött belém. Úgy jártam, mint aki arra vár, hogy elsuhanjon mellette az élet, s végre lehajthassa a fejét, megpihenni.Magam előtt görgetve sorsom kavicsait, ugyanazok az utcák, ugyanazok a házak, de még talán az emberek is minden nap ugyanazok voltak.Míg nem találkoztunk, nem voltak évszakok sem. Nem voltak színes falevelek ősszel, nem virágzott a mező tavasszal. Nem zendült madárdal, köszöntve a nyarat és nem tapostam recsegő hótakarón télen. Legalábbis, én nem figyeltem fel rá, soha. Egybefolyt minden, mint egy színtelen, jelentéktelen lét.

S ez nekem jó volt. Tudtam volna így lenni, tudtam volna így hullani a semmibe, észrevétlenül.De jöttél te.Miközben magamba roskadva hazafelé ballagtam, elém léptél a semmiből és lendületed magával sodort. Egy pillanat volt csupán. Vállad, vállamhoz feszült, s a következő másodpercben, már erős karjaid óvtak meg a zuhanástól. Hosszú fürtjeid az arcodba csaptak. Szemeid tiszta fényét azóta is magamban hordom. Ajkad sarkában egy huncut mosoly reszketett.
Úgy emeltél fel, mint fészekből kiesett kismadarat. Gyengéden és mégis határozottan.
Hogy történt?Nem tudom. De megváltozott minden.Attól a naptól kezdve volt értelme várni az alkony fényeit. Szaporázni a lépteim az utcán, hogy a semmiből újra megjelenj. Már nem tűrtem fel a gallérom, mert látni akartam az arcod és magamba szívni édes illatod újra és újra.
Valami arra sarkalt, hogy többet akarjak, annál, ami van. Annál, ami akkor volt. Furcsa, addig sosem érzett izgalom járta át fonnyadó ereimet. Végre volt értelme, hogy lássak magamon és a gondjaimon túl. Türelmetlenség és szorongás egyaránt dúlt bennem…
Sosem ismétlődött meg a csoda.
De a változás azóta is életben tart.
Köszönöm.

Amolyking

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése