Ha tudnád

Lelked most is érzem…
Magam mellett
suhan,
ahogy lépkedem
a rideg kövek között…
Földöntúli csókod
homlokom ráncaira
szökött…

Te már érted,
mit még csak érzek,
fájdalmasan.
Suttogott mécsesek
lángjaiban
ringatózik
az élet időtlensége,
s szívem melegsége
hozzám vonzza
tiszteletre méltó
közelséged.
Ha tudnád,
hogy szeretlek Téged!

Imát mormoló lázam
csontomig vetül…
Búcsú nélkül mentél el,
s itt hagytál…
egyedül…

Válóczy Szilvia