Bús akkordok keringnek bennem,
Akkor is, ha nem akarom
A fájdalom szüli tán őket,
Mert magam vagyok, nagyon.
Elmerengek, eltűnődöm
Értelmetlen életem felett;
Jutott belőle néked is
Egy aprócska, vékony szelet.
Melankolikus szerenád,
Mennyire fájhatott a lelke
Csajkovszkijnak, mikor e csodás
Dallamot papírra vetette.
Az enyém is szenved
Egy istennő megérintette
Aztán búcsúzott, de szívének
egy darabját itt felejtette.
Melódiává vált a bánatom,
Itt kering búsuló fejemben,
S ahogy nő a gyászom, úgy szól
Egyre szebben, egyre szebben…
Komlósi Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése