Nélküled kéklő szemeim halálba meredt gyöngyök,
s bordáim közt örökké-múlt percek dörömbölnek
Testemben gyökeret ver egy szomorú fűz
-elporlott álmaim nevelik erőssé-
hogy levél-könnyeivel borítson rám szemfedelet.
Ha majd ott állsz felettem
és hiányom lélekpárkányodra könyököl
talán elhiszed
...szeretlek!
_Vojazs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése