Bársony fény ölelte a parkot,
Fáradt dalt nyögnek az estillatú jázminok,
És a sápadt, bús emberben
Millió, holt képzet alkot
Mikor az elmúlás pihen odafenn.
A lelke mélán inog.
Így álltam hát, elfeledve
Velem forgott sok régi emlék
Miket átszőtt a bíbor naplemente.
Te is jártál erre nem rég
Érzem a hajad surranni a fák között,
Puha suttogása az álmos köveknek
És a lehullt szirmok, miket a szél hajadba kötözött
Messze követnek.
Én csak néztem a gyenge estet,
Majd tovább indultam, gyalog
A tompa ezüst apró ragyogást festett
Elém hulltak az árva csillagok…
Elmúlnak a percek, sercegő, lassú dallal
És álomba ringat pár üres árkád,
Majd langyos csókkal üzen a hajnal:
Éjjel valaki várt rád.
Nagy Ádám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése