Ha holtra sápadt arcom lágy öledbe hull
és sírva szólítom a kint zokogó csöndet
az áldásosztó kezed tenyerembe simul
s nem kérdezel semmit, csak nézel összetörve…
Ha magányom mélyén, szívem meg se mozdul
nem veszed bűnömül, hogy újra hallgatok
ha régi, égő sebem meglobbanva kigyúl
már tudod, jobb, ha magam maradok.
Ha vállgödrödbe szédül szememből a könny
és lelkem panaszkodik, hogy léte csupa gond
hagyod, érlelődjön a lüktető közöny,
míg üres kezeddel a térded markolod.
Ha múltam hidege fájó rést hasít
s hol veszni szeretnék, hol szabadulni vágyok
megjárjuk némán egymás poklait
míg csönded igazában önmagamra találok.
Vörös Liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése