A nap megült a vén tölgyek mögött,
levelükre szórta mézes harmatát
tiszta ablakomon reszketőn köszönt,
arannyal keverve szobám homályát.
Az ég leple alatt bimbós még az est,
a szél csókot lehel lengő hajamra
lágyan cirógatja vágyó lelkemet,
keblemen alszik csendülő szava.
Sűrű árnyak alatt arra gondolok,
mily tünékeny ez a zsenge élet
minden alkonyattal én is elmúlok,
s a rogyadozó mában sem láthattalak Téged!
Vörös Liliom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése