Fogadd el azt, ki verseket ír Néked, A vallomása, felülmúlhat Téged. Fogadd el azt, aki sírni tud érted, Azt, aki mindig örülni tud Neked.

2008. november 7., péntek

Annyira üres Nélküled az életem.



Nagyon szomorú vagyok. A lelkem éppen eléggé zaklatott. Félreértettél – én nem hibáztatlak. Tudom, - nagyon nehéz minden. Mit tudok tenni? Tanácstalanul állok minden előtt. Valóban aggódom Érted. Fontos vagy nekem.
Látni szeretnélek, érezni akarlak. Teérted – magamért.
Azért, hogy szerethesselek.
Éjszakánként sírdogálva ringatom magam álomba. Soha nem tudom, mikor mennyi az idő, de már világosodik, mikor végre elszenderedek. A reggelek? Olyan nehezen térek teljesen észhez. Az álmok ha vannak – hirtelen szakadnak meg és csak kereslek magam mellett. Nagy nehezen kivergődöm az ágyból. A jótékony vízsugár alatt kicsit mKözépre igazításegnyugszik a lelkem. Becsukom a szemem és Rád gondolok. Fülembe cseng hangod.
Annyira üres Nélküled az életem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése